A békásmegyeri Szent József Plébánia ministránsai
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Ministrálás
 
Linkek
 
Google Csoportok
Feliratkozás a Szent József Plébánia ministránsai csoportra
E-mail:
Csoport meglátogatása

Segítség a feliratkozáshoz

 

Esztergom-Budapesti Egyházmegyei Ministráns Közösség

 

 
A ministrálás önzetlenségre nevel

„Hogyha folyton sírnod kell,
tudd meg, köztünk vár egy hely!”
/Gary Adler & Michael Patrick Walker:
Oltári srácok – musical/

Egy templom ministránsai közösséget alkotnak. Olyan közösséget, ahol a tagok mindenben számíthatnak egymásra. Amikor örömüket szeretnék megosztani valakivel, ha segítségre van szükségük, vagy ha magányosak és egy kellemes beszélgetésre vágynak. Az Oltári srácok című musical egy idézete is erre utal. Köztünk vár egy hely. A darabban szereplő négy ministráns fiú és a zsidó fiú feltétel nélkül elfogadják egymást, pedig egyikük sem könnyű eset. A ministránsok Jézus szeretetének hírnökei a templomban, az utcán, bárhol. A példás keresztény életre kell törekedniük.

A ministránsok legfontosabb, mindenki számára látható feladata a misén és egyéb szertartásokon való segédkezésük. A ministráns szó jelentése is erre utal: szolgáló. Az igeliturgiában felolvasnak, az eucharisztia liturgiájában segítenek a miséző papnak az oltár körül, szedik a perselypénzt. Az egyéb szertartásokon, például a házasságkötésen is a pap segítségére vannak. Megismerik a szertartások menetét, megértik, mi miért történik. A szertartásokon teljesen meghatározható feladatok vannak. Szinte koreográfiája van minden szertartásnak. Mise előtt a ministránsok megbeszélik, ki melyik feladatot fogja elvégezni. Ennek ellenére mindenkinek figyelni kell, nehogy valaki elfelejtse, feladata van. Ha mégis megtörténik, csendben szólnak, inkább csak jeleznek egymásnak. A ministránsokat mindenki látja, ezért ehhez mérten kell viselkedniük. Nem szabad hangoskodni, mutogatni. Ha feltétlenül szükséges kommunikálni, igyekezni kell a legláthatatlanabbul tenni azt.

Nincs annyi feladat, ahányan általában ministrálni szoktunk egy vasárnapi misén, ezért figyelnünk kell arra, egyenlő arányban juttassunk feladathoz mindenkit. Ehhez szükséges az is, hogy mindenki elvállaljon kisebb és nagyobb feladatokat is, ha pedig még nem ismeri mindet, próbálja pótolni hiányosságait. Akinek nem jutott feladat, az is ülhet fehér ruhában a szentélyben. Ők – úgy mondjuk – „emelik a fényt”. Rendes viselkedésükkel emelik a szertartás ünnepélyességét, dicsőítik Istent.

Régen egy úr nagyságát jelezte, hány szolgája, vagy munkása van. Ezért nem értek egyet azzal a gondolattal, hogy csak annyi ministráns legyen, ahánynak feladat is jut. Úgy gondolom, hirdessük Isten nagyságát azzal, hogy sokan vagyunk szentélyében, de aki ministrálni megy, el kell fogadnia az ottani viselkedési követelményeket. Annál, ha a pap egyedül misézik, csak az szomorúbb látvány, ha rosszalkodó gyerekekkel van körülvéve.

A ministráns csapat a templomon kívül is egy csapat. Állandó közös program a ministráns gyűlés, amikor szombat délelőttönként összegyűlünk a plébánián, és a kisebbek megtanulhatják a misén végzendő feladatokat. Ez egy kellemes délelőtti elfoglaltság, mivel a foglalkozás után szoktunk játszani, énekelni, vagy szegény régi zongorát nyüstölni. Sajnos ez a program „nem teltházas”. Kicsit több a jelentkező az egyéb programokra, a kirándulásokra, sőt, egyszer már színházban is voltunk közösen.

A ministránsok vezetője a pap és a „vének”, vagyis az idősebb ministránsok. Ők lehet, hogy ministrálnak még, de lehet, hogy már csak terelgetik a kisebbeket. Ha a ministránsvezető menthetetlenül felnőtt lesz, és elszólítják a nagyvilágbeli kötelességei, továbbadja a többiek vezetését egy vagy több általa erre megfelelőnek vélt személynek. Én most a stafétabotot tartó kis csapat egyike vagyok. Feladatomnak tartom segíteni a ministránsokat, hogy Isten hűséges szolgálói legyenek, valamint a csapatszellem kiépítését és fenntartását. Vallásos és világi, közös programok szervezését. Végezetül úgy gondolom, az egész csapat nevében mondom: ha van kedved, gyere közénk, itt mindig vár egy hely!

Ladányi Márta, 2007. (városmissziós kiadványba)

 
Irományok
 
Ministránsvezetők
 
Imák
 
Látogatottság
Indulás: 2004-03-07
 

Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG