A békásmegyeri Szent József Plébánia ministránsai
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Ministrálás
 
Linkek
 
Google Csoportok
Feliratkozás a Szent József Plébánia ministránsai csoportra
E-mail:
Csoport meglátogatása

Segítség a feliratkozáshoz

 

Esztergom-Budapesti Egyházmegyei Ministráns Közösség

 

 
Areioszpagosz

A régebbi vezetőket is meg szeretnénk említeni, akik már nem tudták tovább vállalni a csapat vezetését. Elkezdtek dolgozni, élni saját, felnőtt életüket.

Ők Horváth Ádám és István. Két testvér, akik nagyon sok mindent tanítottak nekünk. Bevezettek a ministrálás rejtelmeibe, és keresztény értékekre neveltek minket. A stafétát átadták ugyan, de ha kérdésünk van, még mindig rohanhatunk hozzájuk bátran.

Az első ministráns tábort is ők szervezték és vezették le, ők biztososították a táborhelyet, a kaját. Jó volt. Köszönjük!

 

 

"Mostani két ifjú ministárnsvezetőnk egy testvérpár. Mostanában ugyanis a Ladányi ikrek, vagyis Kata és Márta ügyelnek a misitránsokra, és segítik őket a hitben, tudásban is előre. Az ifjúkat bevezetik a ministránsok közösségébe, az idősebbekre meg figyelnek, és igyekezenek a templom életébe bevonni őket."

2007

 

2012 őszén szerencsére sok elsős-másodikos ministránsunk lett, ezért azóta nagyobb hangsúlyt fektetünk a kicsikkel való foglalkozásra. Állandó ministránsvezetőjük Hunyady Elly és Laci.

 
Irományok
 
Ministránsvezetők
 
Imák
 
Látogatottság
Indulás: 2004-03-07
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU